The Cappa

Vadászház Somogy zöld szívében

Kazaw számunkra sok mindent jelent. Jelenti ennek a kis, délnyugat-somogyi településnek, Kaszónak, az első, 1398-ban írásba foglalt nevét. Jelenti Kaszó múlt század eleji aranykorának emlékeit és hagyományait. Jelenti a nyugalmat, a kiszállást a nem tudni hová rohanó világból. Jelenti a pihenést és a megújulást, azt hogy innen visszatérve élményekkel feltöltődve lehessen folytatni a mindennapokat.

Kazaw jelenti a friss levegőt, a csendet, a vadvilágot, a folyton változó arcát mutató, mégis örökkévaló erdőt és természetet. A Baláta-tavat, a lápot, a kisvasutat, a hosszú sétákat a fák lombjai alatt. Alkonyatkor a szarvasbikák bőgését, éjjel a csillagos eget. Jelenti nyáron az árnyékos teraszon kortyolt bort, télen pedig a cserépkályhával fűtött vadászház romantikus hangulatát, a családdal, barátokkal itt töltött napok emlékeit.

Az idelátogatókkal, barátainkkal, vendégeinkkel szeretnénk megosztani mindazt, amit ez a hely nekünk jelent. A vadászat közös szenvedélyét és az erdőjárás szépségét. A környék nyugalmát és a zavartalan, élményekkel teli kikapcsolódás örömét. Céges rendezvényekre érkező vendégeinkkel az őket közösséggé kovácsoló csapatépítés izgalmas és különleges programjait. Esküvőjükkel, családi eseményeikkel bennünket megtisztelő vendégeinkkel pedig az ünnepek bensőséges, egyszeri és megismételhetetlen hangulatát.

The Cappa

Best Prices
Extra Services

The best prices for your relaxing vacation. The utanislen quam nestibulum ac quame odion elementum sceisue the aucan.

Orci varius natoque penatibus et magnis disney parturient monte nascete ridiculus mus nellen etesque habitant morbine.

For information

855 100 4444

The Cappa

The Cappa Luxury Hotel
Promotional Video
Our Services
Hotel Facilities
Pick Up & Drop

We’ll pick up from airport while you comfy on your ride, mus nellentesque habitant.

Parking Space

Fusce tincidunt nis ace park norttito sit amet space, mus nellentesque habitant.

Room Service

Room tincidunt nis ace park norttito sit amet space, mus nellentesque habitant.

Swimming Pool

Swimming pool tincidunt nise ace park norttito sit space, mus nellentesque habitant.

Fibre Internet

Wifi tincidunt nis ace park norttito sit amet space, mus nellentesque habitant.

Breakfast

Eat tincidunt nisa ace park norttito sit amet space, mus nellentesque habitant

The Cappa

Check Now
Search Rooms
Előkelő

Vadászház

A Villa Kazaw ékköve, amelyet Hohenlohe Oehringen Kraft herceg 1900-as évek elején Kaszóban épített vadászkastélya ihletett. Tradicionális, főúri hangulat, régi bútorok, vadász ereklyék, trófeák, és mindehhez persze XXI. századi kényelem.

Természet

Zöldház

A vadászházzal szemben található kétszintes, teraszos Zöldházban vendégeink a nyugodt pihenést és a tökéletes kikapcsolódást élvezhetik.

Wellness

Kikapcsolódás

Vendégeink minél teljesebb körű kikapcsolódását többek között szauna, infraszauna, dézsa, kerti grill, különálló borospince, hatalmas kert és terasz teszi teljessé.

Tradíció

Vadászat

Kaszó Magyarország egyik legjobb minőségű, komoly hagyományokkal bíró vadászterülete. Ezt a tradíciót visszük tovább, felejthetetlen vadászélményt kínálva az ide érkező vadász vendégeinknek.

Hotel Blog
Our News

Each of our guest rooms feature a private bath, wi-fi, cable television and include full breakfast.

Reservation

855 100 4444

Call us, it's toll-free.

Rooms & Suites

Hotel Booking Form

The Cappa